A bor 
A Somló hegy borai az évszázadok során mindig nagy hírnévnek örvendtek. Volt idő amikor patikákban gyógyszerként mérték (Vinum Somlaianum omni tempore sanum) áldásos élettani hatásának köszönhetően. A 18-19. században a Habsbourg-ház uralkodói is nagy rajongói voltak a somlói bornak. Hozzájuk kötik azt az legendát miszerint a nászéjszakán fogyasztott somlói bor megnöveli a fiúgyermek születésének esélyét. Bár ez a legenda többek szerint is az újkeletű találmány azért a borkóstolók alkalmával mindig előkerül ez a vidám hiedelem és a Somló hegyhez kötődő borivók számára egyáltalán nem furcsa, hogy a történelem során mindig is misztikummal körüllenget hegy adomái egy újjal egészülnek ki.
A néhány generációval korábban,a háború előtt a borvidékre leginkább a nagyobb birtokok voltak a jellemzőek. Jelentős része ezeknek a birtokoknak egyházi kézben volt, volt a hegyen szőlője a Pannonhalmi Apátságon kívül a környékbeli plébánosoknak, püspökségnek, de a dunántúli arisztokráciától sem volt idegen egy-egy közepes méretű birtokot fenntartani. A háború után Somló a méreténél fogva nem illett bele a nagyméretű és mennyiségi állami gazdaságok rendszerébe. Bár a Badacsonyi Állami gazdaságnak voltak szőlői a hegyen, a szocializmus éveire mégis a korábbi nagybirtokok elaprózódása volt a jellemző. A központi akarat szerint a környékbeli gyárak és bányák munkásainak lett a hétvégi hobbikertje. Korántsem meglepő módon ezen bányászok és munkások nagyrészét is megérintette a hegy varázsa és a többezer apró pincében olykor fantasztikus borokat készítettek a gazdák. Ebben az időszakban azonban a kereskedelmi mennyiségben termelt palackozott somlói borok eltűntek. Ugyanígy átrendeződött a hegyen a fajtaválaszték és az addigi alacsony hozamú, de rendkívül diverz ültetvényeket a kor szellemének megfelelően a stabil minőséget biztosítani tudó és a gyengébb minőségű más vidékek borait feljavítani alkalmas fajtákat és klónokat választották a legtöbben.
Az állami gazdaság 80-as és a 90-es évek rendszerváltás korai éveinek palackozott borait minden szempontból jobb ha a feledés homálya fedi el. Ebben az időszakban terjedt el az a máig is élő tévhit, hogy a somlói borra a karcos savak és a húzósság a jellemző. Eddigre a régi gazdák nagyrésze kihalt a hegyről és a szőlészeti-borászati szemléletet az állami gazdaságok mennyiségi és a szovjet típusú univerzáló, technokrata szemlélete uralkodott. Ez az időszak nemcsak a Somló, de sok más egykoron nagybecsű magyar borvidék történelmének mélypontja volt.
A 90-es évek közepétől mint egy hosszú fagyos tél után a hóvirágok úgy kezdtek megalakulni a kisebb parcellákból a hegyen más közepes méretűnek mondható és már a professzionalitás jegyeit mutató birtokok. Ezek a gazdák a palackozott minőségi bor termelését tűzték ki célukul és kiválló eredményeketértek el a hagyományos somlói fajtákkal. A Somló ekkor kezdte visszanyerni régi hirnevét és a fogyasztók kezdtek rájönni, hogy a karcos savak inkább az éretlen gyümölcsből készül borra jellemző és nem a minőségi somlóira.
Bár a komoly és korszerű eredetvédelem kérdése még manapság is pusztán a gazdák közötti beszélgetés tárgya azárt a jelek bíztatóak. Manapság a Somlón ültethető és somlói bort adó szőlőfajtákat a törvény is korlátozza, a legjellemzőbb fajták a hárslevelű, furmint, juhfark, olaszrizling és a tramini. Természetesesn jól érzi magát a hegyen gyakorlatilag minden más fehérbort adó szőlőfajta is. A Somlón készült vörösbort a törvény szava szerint somlói borként palackozni és forgalomba hozni nem szabad, de azért nem ritkán lehet kékszőlőt látni egy-egy birtokon. Az is egy tévhit, hogy a Somlóhoz nem illik a vörösbor. Az igazság az az, hogy a háború előtti időszakban az egész dunántúli régióra jellemzőbb volt a fehérszőlő és a közízlés, valamint a régió hagyományai is inkább fehérborosak voltak. A vörösborok népszerűsödésekor már többezer kispincészetben apró család birtokok néhányszáz literes tételei kerültek és ilyen kis méretben a vörösboros és fehérboros borászati eszközök dupla költséget jelentett volna a gazdáknak. Így a vörösboros divathullám ugyanúgy kikerülte a hegyet mintahogy a jégesőt hozó felhőket szokta.
Az igazi és minőségi somlói bort szerintünk a nagy test, komplex és határozott savgerinc, tüzesség és mineralitás valamint már-már sós ásványosság jellemzi. Az igazán gazdag és magas szárazanyagtartalommal bíró érett somlói borban az ásványosságnak köszönhetően mézes, kandírozott gyümölcsös jegyek alakulnak ki. A somlói bor hagyományosan jól bírja az időt és az utaztatást. Egy stabil, minőségi somlai akár 8-12 évigis megőrzi az értékeit és bár a primér gyümölcsössége néhány év palackos érlelés után átalakul egy humuszos, animális és mézes karakterbe.
Természetesen lehet a Somlón is könnyed, légiesen elegáns bort is készíteni és pusztán ízlés kérdése, hogy az olajosabb, rusztikusan robosztus és határozott savakkal bíró vagy a játékosabb, elegánsabb, könnyedebb stílust kedveljük. A nagy borvidékek egyik fontos ismérve a sokoldalúságra való képesség és az, hogy minden stílusban, minden fajtával nagy borokat lehet készíteni rajtuk.
A Somló jelenje és a somlói bor jelenlegi státusza kimondottan bíztató, még akkor is ha még csak az elején járunk az útnak. A fejlődés ami a filoxéria után és az egész 20. században a történelem viharaitól kevésbé súlytott borvidékeken végbement az még csak előttünk áll. 80-100 év lemaradást nem lehet behozni egyikévről a másikra, de türelemmel és sok munkával azért lehet fejlődni.
A nagyvilágban jelenleg a Somlói bor ismeretlen, még Magyarországi viszonylatban is inkább a nagyáruházak alsó polcos kategóriájából ismerik sokan a Somlóit, de egyre több igényes borszaküzletben és étteremben van a maga megbecsült helyén néhány jó somlai bor.
